a Lány, aki nagyon laza volt egy napon arra riadt fel, hogy a hadserege immáron egy fantomsereg, agyagkatonák ezrei, de már nem hús-vér csapat. a Lány, aki nagyon laza volt összezavarodott. messziről úgy tűnt, hogy katonák valóságosak, de a Lány, aki nagyon Ijedt volt már látta a valóságot, az agyag törékeny portéka, egy erősebb szélvihar dominók módjára döntheti-zúzhatja össze őket. Lány, aki nagyon Ijedt volt, hirtelen megértette, hogy a hadserege hatalmas, és ő messze nem annyira nagy és hatalmas, hogy megvédje az agyagkatonáit a viszontagságoktól. hatalmas viharok jöttek, sorra dőltek fel és zúzódtak apró cserepekre katonák ezrei, miközben a Lány, aki nagyon Ijedt volt, sírva rohant katonától katonáig, hogy elkapja őket. de tehetetlen volt. hiába mentett párat meg az egyik szárnyon, ha a másikon közben egy tornádó halomra pusztította őket. a Lány, aki nagyon Ijedt volt, már nagyon Fáradt is volt. hosszú évek múltak el, és a viharok váratlanságát és erejét képtelen volt kiszámítani. néha úgy festett, hogy a hadserege feléled, és minden működhet újra úgy, mint régen, de ezek csak vágyott látomások voltak, jéghegyek apró csúcsai, amikben vágyott kapaszkodni. valójában a viharok ereje fokozódott, és a Lány, aki nagyon Ijedt volt, néha már maga sem tudta, hogy mi is lenne a jó, elmenekülni, vagy elmerülni. képtelen volt száműzni a mindennapjaiból a hadserege küzdelmeit, elhatalmasodott rajta a probléma, már ő is azt érezte, hogy lassan agyaggá válik, és törni fog menthetetlenül.

aztán egy napon, amikor ugyan nem volt verőfényes napsütés, de viharfelhők sem voltak az égen, megtörtént az, ami már évek óta az agyában félelmetes gondolatként fészkelt. a hadserege helyén nem talált csak cserepeket. bármerre nézett, egyetlen katona sem állt épen a helyén. a Lány, aki nagyon Ijedt volt, úgy érezte, hogy a világ megszűnik körülötte létezni. űrben volt, megfoghatatlan, zavaros térben, ahol nem tudott rendet tenni.