gyakorlatilag jó ideje érlelődött bennem, hogy nem akarok már ott naplót írni. akkoriban pusztán paranoid érveim voltak a dolog ellen, túl sokan olvasták (nekem sok volt, nyilván nem sok az Index kattintásszámához), és nem láttam az arcokat mögötte, csak elenyészően kis számban kommunikáltak velem emberek az olvasói mennyiséghez képest, 40-50 ember, szemben a valós olvasószámmal. nem mintha attól jobban látnék élő arcokat, hogy valaki ír, de mégis. valahogy nem tudtam már úgy írni az életünkről, mint eleinte, de ez látható is volt a reakcióitokból. akkor arra gondoltam, hogy felszámolom az egészet, mert annak nem láttam értelmét, hogy írjak, de ne számoljak be azokról a dolgokról, amik számomra megemlítendőek. ilyenkor mindig jött egy rakat levél, hogy ne, mert ez nektek igenis fontos. hát nekem is az. kezdhettem volna egy teljesen új blogot, ahova már nyugodtan írhattam volna napi beszámolót is az életünkről meg a dolgainkról, ha nem viszlek Titeket az olvasóimat tovább, de mindig meghatott a gondolat, hogy van akinek a napját teszem szebbé, vagy vidámabbá, sírósabbá, vagy éppen nyugodtabbá, hogy vannak még irdatlan nagy hülyék. így aztán megpróbáltam úgy írni, hogy a kecske is meg a káposzta is a legjobban járjon. 

végül, ami valóban betette a kaput az tényleg egy levélváltás volt. alapvetően igyekszem tartani magam ahhoz, hogy valaki vagy élőben ismer, vagy írásban. a tudat, hogy ha bárki aki olvas rám néz rögtön az jut eszébe, hogy épp a retyón ücsörgök képregényt olvasva miután megettem egy kaukázusi kefírt fél kiló savanyú káposztával; vagy hogy a narancsbőrös-karfiolos combomat nézegetem, hogy már nem csak hupplis, de szőrösödik is, szóval ettől bölcsebbnek láttam megkímélni mindenkit. de aztán néha úgy alakult, hogy találkoztam emberekkel, és valahogy sosem ért csalódás, mindenkivel tartom a kapcsolatot (ha nem is mindenkivel napi szinten), akikkel így találkoztunk. szóval ez a levélváltás pont egy ilyen kapcsolat záróakkordja lett. elég jól viselem a verbális agressziót, nincs gondom azzal, ha kurvaanyáznak, legyintek a legtöbb érdektelen kritikára. de attól a pár embertől, akinek kiadom magam és megosztom a dolgaimat, nyílt támadásnak veszem, ha egy több éves, napi szinten aktív kapcsolatot 'lekegyelembarátságoz'. nem nagyon csinálok titkot belőle, hogy voltak/vannak nagyon nehéz szakaszok az életemben. ettől lettem ilyen, és nem egy másik ember. nem írok meg mindent, mert van amiről nem tudok és nem akarok írni. ez főleg a múltra igaz. de nem tudom sem eltűrni, sem elfogadni, hogy valaki azt gondolja, hogy kegyelemből a barátom. egyszerűen nem vagyok rászorulva. vagy úgy tűnök?

ezért jöttem el. azért pár tagot szállítottam arra az oldalra, akik miattam regisztráltak, nem érzem adósnak magam.