megmondom az őszintét, nem úgy terveztem, hogy bemegyek az Alberto Zago cipőboltba ma. ennek több oka is volt, 1.-pénz, 2.- motorral mentünk a Kisnyúllal számlát befizetni. idillikus csapatképünkön kicsit rontott, hogy a Kisnyúl belehajtott egy adag lágyabb textúrája kutyaszarba, igaz, nem a kerekekkel (hurrá), csak a lábával trappolt bele. olyan büdös lett minden körülötte azonnal, hogy bezöldült a levegő, és azonnal beindult a spóragyártás. most azt talán hagyjuk is, hogy mit gondolok a kutyaszart össze nem szedő gazdákról, mert csak közhelyes kurvanyázásba tudnék bocsátkozni. szóval a továbbiakban csak abban reménykedtem, hogy majd lekopik a talpáról... bementünk a Mammutba. az egyesbe, és így aztán rögtön a pofámba üvöltött, hogy itten minden 70%-al olcsóbb. amúgy esküszöm, hogy be nem tenném a lábam, mert valahogy nem adnék ki 70 rugót egy topánért. mert nem. na. de most elkanyarodtunk, anyám meg én lábilag, a Kisnyúl motorilag, szinte kézzel fogható szarszagot húzva maga után. találtam is izében fekete csizmát, nem magassarkút, hanem laposat, állat jó néz ki, nem volt 8ezer forint, elkapott a vadászat szele, úgyhogy le is vágtam magam a méregdrága ezüst színű, szegecselt bőrkanapéra (nem lesz lakberendezési jellegű a blogom mostantól, de ennek itten most jelentősége van...), és felrántottam a csukát. hurrá, az egyik fele jó, kértem a másikat. közben a Kisnyúl végigbogarászta az összes rózsaszín, 25 centi sarkú nyári papucsot, majd megunva a dolgokat becsatolt hozzánk, és felmászott a bőrkancsira, anyám és közém. amúgy hassal tolta fel magát, hogy aztán megfordulhasson, és a lábait átfordítsa maga alatt. ez végzetes baklövésnek bizonyult. a mozdulat nyomán instant szarszag öntötte el a kanapét, továbbá egy borsónyi darab kaka, és egy 10 centis csíkon húzódó barna csík. nem volt jó. egyrészt, mert ugyan a két hótt elegáns eladócsaj ugyan nem látott át a háttámlán (mögöttünk álltak a pultnál), de várható volt, hoyg előbb-utóbb felbukkannak megérdeklődni, hogy akkor mi a pálya a csizmivel. őszintén megmondom, hogy csizmát ,még csak-csak terveztem venni, de kanapét nagyon nem... a kellemetlenség az egészben az volt, hogy:
a, a szegecselt részek mellett varrás is volt, és azon is átfutott a csíkocska
b, nem volt nálam semmilyen papír formátumú dolog. de SEMMI.
így aztán felpattantam, látványosan imitálva azt, hogy azonnal a tükör előtt kell forgolódnom, majd fél perc billegés után megérdeklődtem az egyik nőtől, hogy vajh van-e neki egy fölösleges papírzsebkendője... volt. sunyin úgy tettem, mint aki belefújja az orrát, végül is a kutyaszarhoz képest ez egyébként sem lett volna nem ügy már, aztán visszamentem a családom másik kétharmadához, ahol anyám tett kétségbeesett kísérleteket arra nézvést, hogy a Kisnyulat meggyőzze arról, hogy inkább ne mozogjon. a két nő szagot foghatott, mert amikor leülés előtt sunyi visszapillantottam, akkor gyanakvóan néztek épp felém. a zsebkednő száraz volt. a kutyaszar is immáron. esélytelennek tűnt a küzdelmem, úgyhogy kicsit benyálaztam a zsepit, és finom mozdulatokkal próbáltam eltüntetni a foltokat. amivel konkrétan annyit értem el, hogy a cérna immáron nem piszkosszürke volt, hanem barnás. ellenben a hátam mögött gyanús cipőkopogás hallatszott. sajnálatos módon kénytelen voltam a jobb combomat arrébb emelni, át a folt fölött. elvitték a cipőt becsomagolni... én meg ott ültem a lábam között a bűzlő folttal, a kezemben egy kutyaszaros zsepkendővel. anyám beáldozta magát (mert az anyák ilyenek), és egy sóhajjal nyújtotta felém a kezét azt mormolva, hogy:'beleteszem a zsebembe..'.
így aztán beletette a zsebébe.
de a csizma, az bazijó. bokáig bőr, utána meg olyan fonott fekete fuszekli van rajta. dögös, állatira.
