Persze az egyszer csak nem éppen az a kifejezés, amit mások arra az esetre használnak egy terhesség esetében, ha egy nő két hónapja terhes vitamint szed, és szex után azonnal gyertyaállásba vágja magát az ágyon, de azért ő mégiscsak megdöbbent. Különösebben nem volt meggyőződve arról, hogy jól döntött az apaválasztás kérdésében, de ez éppen akkor nem tűnt fontosnak, holott a későbbiek során több ízben gondolt arra, hogy inkább egy élettől kicsattanó ír segédmunkással kellett volna szexuálisan inzultáltatnia magát egy szétcsapósra ivott éjjel után, mintsem az adott donorral. De azt gyáva volt megtenni. Meg persze rózsaszín vattacukorba csomagolt elképzelései voltak a közös jövőről, mely során a Jelöltet majd leneveli irritáló szokásairól, ellenben kiváló új tulajdonságokat fog a levetettek helyére telepíteni. Kezdve a fogkrém kupakjának visszacsavarásától holmi kulturális ideológia rendszerig.  Hát, ez nem jött be. Meglehetősen fájdalmas folyamat volt felfedezni azt, hogy az embereket nem lehet megváltoztatni, mivel legtöbbjük még önmagát sem tudja megváltoztatni, vagy ami még egyszerűbb: nem is akarják, mert nekik jó úgy, ahogy vannak. Ginger mindenesetre sok időt nem áldozott arra, hogy kiderítse a változtathatóság lehetőségét, a Jelölttel való megismerkedése után nem telt el 3 hónap és már a gyertyaállásnál tartott az ügy. A terhességi hormonok felszaporodásával azonos ütemben jött rá, hogy ez a kapcsolat nem az a kapcsolat lesz, amiben ő fel tudna nevelni egy gyereket, a Jelölt irányába elkövetett fantáziálásának romjai maradtak csak meg, a rózsaszín vattacukorból csak a hurkapálca volt a kezében, az pedig valahogy nem bizonyult elégségesnek a következő évtizedekre. Sajnálatos módon a felfedezés időpontja azonban szoros átfedésbe került a villámgyorsan összetákolt menyegző dátumával, és Ginger kétségbeesetten fedezte fel, hogy nem óhajt a Jelölt felesége lenni, mert nem. Lényegében ezernyi érvet tudott felsorakoztatni, melyek az általános undor érzésétől a logikusan felépített gondolatsorokon át mindent tartalmaztak, egy azonban közös volt bennük: a nem akarás sikító érzése.